Text Size

Települési értéktár

Alsópáhok községben is megalakult a Települési Értéktár Bizottság, melynek feladata összesíteni és rendszerezni a község és környéke területén fellelhető települési és tájegységi értékeket.

A helyi értéktár létrehozásának célja, a térség természeti környezetének, szellemi, anyagi, művészeti alkotásainak, hagyományainak, összegyűjtése, bemutatása, ezen keresztül az összetartozás erősítése.

A feladat: meglátni és megláttatni egy-egy helyi közösség speciális értékeit. Az értékek közérdeklődésre tartanak számot, hasznos munka van bennük, egyediek, fenntartandóak. 

A Települési Értéktár Bizottság a lakosság közreműködésével szeretné megvalósítani a helyi értékek felkutatását, és kér mindenkit, akinek tudomása van helyi értékekről, hogy javasolja azok felvételét az Alsópáhoki Települési Értéktárba. Egy érték Települési Értéktárba kerülésére bárki tehet javaslatot. A javaslattevő a benyújtani kívánt értéket elektronikus és papír formában adhatja be a jogszabályok előírásai szerint Alsópáhok Község polgármesteréhez. Az Értéktár Bizottság a beérkezett javaslatokat megvizsgálja, kategorizálja és javasolhatja az egyes értékeknek a Helyi, Megyei, illetve a Magyar Értéktárba vételét, azt követően Hungarikummá nyilvánítását.

Az értéktárba felvett értékek sora folyamatosan bővül. Legyen sok örömünk ebben a szép és „értékes” gyűjteményben!

Czigány Sándor polgármester
Alsópáhoki Települési Értéktár Bizottság elnöke

 

1/2018. (V.17.) számú határozat: Az Alsópáhoki Települési Értéktár Bizottság 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül döntött az "Alsópáhok gyümölcs és szőlőkultúrája" felvételéről a Települési Értéktárba agrár- élelmiszer gazdaság és kulturális örökség kategóriában.

1/2019. (III.7.) számú határozat: Az Alsópáhoki Települési Értéktár Bizottság 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül döntött Olasz Ferenc munkássága felvételéről a Települési Értéktárba kulturális örökség kategóriában.

2/2019. (III.7.) számú határozat: Az Alsópáhoki Települési Értéktár Bizottság 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül döntött az Alsópáhoki Szent Kereszt Felmagasztalása Római Katolikus Plébániatemplom felvételéről a Települési Értéktárba kulturális örökség kategóriában.

3/2019. (III.7.) számú határozat: Az Alsópáhoki Települési Értéktár Bizottság 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül döntött Dr. Szántó Imre munkássága felvételéről a Települési Értéktárba kulturális örökség kategóriában.

1/2021. (II.22) számú határozat: Az Alsópáhoki Települési Értéktár Bizottság 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül döntött a  "Páhoki szivás szenvonyó" felvételéről a Települési Értéktárba agrár- és élelmiszer kulturális örökség kategóriában.

Alsópáhoki  Települési Értéktár Bizottság SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Javaslat értéktárba történő felvételhez- minta űrlap

Jogszabályok:
2012. évi XXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról
114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelet a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Ha többet akar megtudni, kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.

  Elfogadom a sütik használatát.